16. rész:- A játék kezdete

Sziasztok! Megjöttem az új résszel, ami nem a legtartalmasabb lett, de kellett egy átmenet rész ami bevezeti a konfliktust illetve ezzel a résszel fog minden elkezdődni. Olvassátok szeretettel és ne maradjatok csendben. Akinek nem válaszoltam még a chatben lévő kérdéseire illetve a cserékre ígérem, hogy a napokban megfogom tenni! 

Mindenkinek hatalmas mackóölelés: Nalla!

 A játék kezdete

-Hogy mondtad Grace? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt kéred tőlem. - hitetlenkedett Charles pedig, ha reálisan nézzük valóban ez a legmegfelelőbb lépés amit el tudok képzelni. Igen valóban ezt akarom, vámpír akarok lenni méghozzá olyan aki mindig egy lépéssel az ellenfele előtt jár.

-Jól hallottad Charles, veled megyek, ha vámpírrá változtatsz. Megoldódna minden probléma, te visszakapnál engem és Klaustól, Elenáéktól is megszabadulnánk. - próbáltam meg sürgetni ugyanis tudtam, hogy Kol amint megkapja a nemfogadott hívásomat azonnal rohanni fog  ide, hogy megnézze nem esett-e bántódásom.

-Mégis, hogy gondolod azt, hogy én ezt a kérésed elfogadom? Elijah egyenesen megölne amint a nyomunkra akadna. Mi lenne a családoddal, ha rájönnének, hogy átváltoztattalak? - bombázta felém a kérdéseket, amelyek voltaképpen engem is foglalkoztattak, de egyszerűen csak így lehetett mindent megoldani és nekik ezt el kell fogadni. Közelebb léptem, majd váll vonakodva az arcába vigyorogtam.

-Hidd el túl tennék magukat rajta! Veled megyek és elintézhetjük Klaust úgy ahogy te akarod! - erősködtem.- Tulajdonképpen, ha te nem vagy halandó meglépni ezt akkor biztos vannak olyanok akik hajlandóak lesznek együttműködni velem.- igyekeztem feldühíteni, mert egy ingerült embert sokkal könnyebb befolyásolni. Akartam voltaképp ezt? Őszintén? Nem, mert minden vágyam, hogy normális életem legyen, de elérkezett az idő, hogy ne mások tettei szablyák meg az életemet, hanem a saját döntéseim.  - Szerinted Elena picsogását nem oldotta volna meg az, ha már kezdetben átváltoztatták volna? Tudod jól, hogy igazam van és, ha Klaus ellen csak én vagyok a fegyver akkor minek habozunk? Használjunk fel! -ordítottam az arcába amitől hátrahőkölt, de ennyi elég is volt, mert láttam a szemébe az elfogadás szikráját. Nyert ügyem volt és a játéknak el kellett kezdődnie. 

-Rendben van tény, hogy sok mindent elrendezne, ha vérszívó lennél, de szerinted mernék azok után a tükörbe nézni, hogy átváltoztattam a lányomat? - kapta el a csuklómat, majd erőteljes rángatás után közelebb vont magához.

-Azután is tükörbe néztél miután elhagytál szóval nyugalom túl leszel ezen is. - biccentettem miközben levakartam a kezét a csuklómról. Az események olyan gyorsan alakultak, hogy pislogni sem volt időm amikor Charles szürkülő testtel vágódott neki a padlónak. Életereje abban a minutumban elszállt amikor a karó a szívében végezte. Barna szemeivel engem vizslatott még holtában is, éreztem amint végképp távozik hosszú életéből. Kol karjai szorosan tapadtak testem köré, de legszívesebben most megütöttem volna, mert egy hajszálnyira álltam attól, hogy mindent amit kiterveltem véghez vigyem ehelyett a legkisebb ős romba döntött mindent. Nem sírtam vagy zokogtam, de még csak sajnálatot sem éreztem a földön fekvő vámpír iránt bármennyire is próbálkoztam érzelmeket kicsikarni magamból. Egyszerűen nem ment talán, ha emlékeznék a múltra könnyebb lenne.

-Istenem Grace halálra ijesztett a látvány amikor Charlest megláttam veled.- motyogta a fülembe. Tudtam jól, hogy hallotta a beszélgetésünk második részét és amint lenyugszik szóba is fogja hozni. - Légyszíves mond, hogy nem hallottam jól azt amikor arról beszélgettetek, hogy vámpír leszel!- megkönnyebülése már a múltba veszett helyét pedig a tökéletes düh váltotta fel. 

-Nem mondhatok olyat ami nem történt meg, Kol. - válaszoltam miután kiléptem karjaiból, majd elindultam feltakarítani amit a holt vámpír összetört. - Különben pedig igazam van még akkor is, ha nem meritek saját magatoknak bevallani. - érveltem, de tudtam, hogy Kolra ez semmiképp sem fog hatni. - Damonról tudsz valamit? Állítólag Charlest kellett őrizze. - rándult görcsbe a gyomrom amikor a kék szemű Salvatore eszembe jutott. Charles elmondása szerint megölt minden vámpírt aki a rabságában segített márpedig Damon elkötelezett híve volt, hogy ki kell nyírni. Fogalmam sincs mi lehet vele, de most, hogy az adrenalin szintem lecsökkent kezdett visszatérni a szorongás. 

-Egyáltalán nem érdekel mi történt a Salvatore gyerekkel, most csak az fontos, hogy elmeséld miért is akarsz te egy lenni közülünk. Nem értelek Grace! Egyáltalán nem szabadna ilyenen gondolkodnod. Elijah, ha ezt megtudja tombolni fog és hidd el nekem az nem lesz szép látvány.

-Tudom, érted? Nincs szükségem prédikációra, azt hiszed ezt magam miatt teszem? Nem! Most pedig segíts kitakarítani, kezdve azzal, hogy jó mélyre ellásuk ezt. - böktem Charles maradványaira. Kol megrökönyödve figyelt, de nem kellett kétszer mondanom semmit ugyanis nekilátott elvégezni a feladatát. 

-Azért ezt még tisztázni fogjuk!- indult az emelet felé miután sikeresen mindent összetarkítottunk.- Ó, és Grace csak, hogy tud akár az életemet is odaadom, de belőled soha nem lesz vámpír.
Alighogy leültem a kanapéra megemészteni az elmúlt órák eseményeit egy csapzott vámpír esett be az ajtón. 

-Hála Istennek, hogy jól vagy!