15.rész:- Változnak az idők

Sziasztok! Meghoztam a részt, mert ugye megkaptam a pozitív visszajelzéseket amelyek tényleg sokat segítettek. Köszönöm mindenkinek! Szeretném leszögezni, hogy nem minden héten lesz friss elég rendszertelenül fogom hozni őket, de igyekszem javítás után feltenni. Köszönöm a megértéseteket valamint ezentúl minden részt tartalmasabban, sokatmondóan, izgalmasabban fog pörögni. A mostani rész vége miatt lehet sokan fogtok utálni, de itt volt az ideje a csendes vizekről lelépni és egy új felé evezni. Remélem tetszeni fog és ne maradjatok csendbe írjatok nekem!

Változnak az idők

Két hónap telt el azóta, hogy megmenekültem Charles rablásától. Azóta rengeteg minden kiderült és változott meg. Fogalmam sincs mi tévő legyek , de egyvalamit tudok nem akarom visszakapni az emlékeimet. Minden normális ember arra vágyna, hogy emlékezzen egy ilyen esetben, de ezzel én nem úgy vagyok. Ha belegondolok, hogy ez a szörnyűség már a születésem percétől meghatározott engem a hideg kiráz ,pulzusom megugrik és konkrétan hányni tudnék mindentől. Elijah sikeresen kifaggatta Charlest, aki készségesen bevallotta , hogy miért is kellettem neki.  Az övé voltam , ő nevelt fel minden ami rétegesen a gyerekkoromhoz tartozott hozzá köthető. Mégsem akartam emlékezni, nem akartam vele találkozni bármennyire is fenyegette meg az apámat. Nem akartam mindezekkel szembenézni pedig tudom, hogy ostobaság ,de egy ember vagyok, akinek van feladata mégis megvan benne  a csökönyösség és a gyengeelméjűség. Egészen addig tartott magánál Charles míg úgymond biztonságos volt. Állítólag egyik nap egy vámpír megtámadott bennünket Charles pedig menesztett egy intézetbe, ahol mindent elintézett majd lelépet egészen idáig rejtőzködött és várt.  Nem fogok neki köszöntet mondani, mert voltaképp elvett tőlem mindent ami hozzá kötött. 

A többiek nem kényszerítenek, sőt örülnek neki, hogy nem látogatom meg az elmebeteget .Damonnel azóta a nap óta szorosabbá vált a viszonyunk. Jobbak lettünk egymás szemébe , komolyabbá váltunk.  Azt hiszem nem csak barátként tekintek rá, de tudom, hogy ez eleve nem jöhet össze hisz annyi fájdalmon ment már keresztül a hasonmásaim miatt, hogy csodálkozom hogy épp elméjű tudott maradni azok után, hogy mindennap lát. Személy szerint én nem tudnám elviselni, de persze közel sem vagyunk egyformák.  Meg amúgy is ott van az a tény, hogy ő semmi mást nem érez  a barátságon kívül. Ugyanúgy el jár minden este a bárba lányokat felszedni, mint ezelőtt két hónapja. Próbálom szűrni az érzéseimet iránta ami kisebb sikerrel alakul.  Én nem akarom ezeket érezni iránta, de  úgy érzem , hogy ezek az érzések éltetnek most. Soha nem merném neki bevallani, hogy mit érzek, mert egy ostoba csitri vagyok  aki retteg a visszautasítástól.  Néha azt kívánom, hogy bárcsak egy bátor szőke tini modell lehetnék, mert ők aztán tényleg nem félnek semmitől a visszautasítás meg nem épp rájuk jellemző.  

Szörnyű idő uralkodik kint ami csak megnehezíti a dolgomat, semmivel sem tudom elterelni a figyelmem Damonról és ezt csak nehezíti az a tény, hogy Bridgit úgy hiszi egy pár vagyunk. Igaz soha nem kellett messzire mennünk , mert akárhányszor átjött hozzánk Damon nem volt itt vagy pedig mi mentünk el a bárba.  A legjobb barátnőm úgy hiszi, hogy minden tökéletes közöttünk , azt hiszi az életem sínen van pedig, ha tudná mi folyik körülöttem fejvesztve menekülne. Tudom, hogy el kéne engednem őt is , mert veszélybe van általam, de már csak az önzőségem nem engedi, hogy elveszítsem őt.  Codyval most remekül megvannak és a testvérem próbálja a minimálisra venni a hazugságok számát. Nem akarom, hogy ők ketten szétmenjenek egy olyan dolog miatt amiről egyikük sem tehet. Egy önző liba vagyok, mert nem akarom elveszteni a jó dolgokat amelyek összetartanak, de  jelen pillanatban nem is tudnám, mert Grace Morgensternek szüksége van azokra a puzzle darabokra amelyek egységessé teszik őt. 

-Grace kincsem nekünk el kell menünk fejlemények vannak Mystic Fallsba. Olyan híreket kaptunk mi szerint a város polgármesterét megölték illetve Klaus megölte Finnt és Esthert. Elijahnak sürgősen lépnie kell az ügyben, Kolnak pedig a környéken van egy kis elintéznivalója.  Mivel Damon Charlessel van így semmilyen probléma nem lesz, szóval biztonságba vagy. – nyomott csókot Lara az arcomra, majd maga után bezárva az ajtómat elindult a bejárati ajtóhoz. Nem került sok időbe az autó motorja felzúgott és elindultak mindketten egy olyan helyre ahol sötétség uralkodik. Nem akartam belegondolni, hogy mi történhet velük így inkább néztem tovább a filmet amiről fogalmam sem volt , hogy hányszor játszotta már le a DVD lejátszóm. 

Amiután túlélte a nem túl szimpatikus főhős a szívfájdalmat a konyhába indultam valami innivaló után, mert a szomjúság már konkrétan kaparta a torkomat. Kitöltöttem a hűsítő nedűt amikor is az egyik pohár a hátamnál lévő asztalon összetört. Nem volt időm hátra kapni a fejem, mert az a bizonyos pohártörő elkapta a torkomat és a falnak taszított. 

-Hello Grace! –üdvözölt Charles mély doromboló hangon. Nem akartam pánikba esni pedig nagyon kikívánkozott belőlem egy sikítás, de ezzel csak ők bátorítanám így inkább magamra erőltettem a közömbösség maszkját. 

-Hello Charles! Miben lehetek a segítségedre ilyen késő este? – feszítetem le az újait a nyakamról, majd túljátszva a szerepem két lépést hátráltam és alaposan végignéztem az említetten. Mélybarna haja kócosan terült el feje tetején, öltözéke pedig cafatosan lógott rajta. Minden bizonnyal sokat küzdőt mielőtt kijuthatott.  

-Nos meglep, hogy nem kérdezed meg, hogy hogyan is jutottam ki abból a porfészekből és, hogy hogyan jutottam ebbe be. – mélázott ,de miután látta, hogy nem igazán érdekelt hála a maszknak köszönhetően mesélésbe kezdet. – Sikeresen megöltem Elijah összes kis vámpírnak nevezett korcsát, majd pedig a drágalátos testvéred elejtett két nappal ezelőtt egy olyan meghívást amit senki nem hitt veszélyesnek bejutottam az otthonodba. Manapság minden állatból vámpírt csinálnak? – szánta költői kérdésnek , de annyira magával ragadott az adrenalin, hogy kénytelen voltam válaszolni. 

-Fogalmam sincs mit akarsz tőlem, de még szabadon távozhatsz. Nem kell rosszul végződjön. – nyúltam be a zsebembe a telefonomért , majd pedig hála a sok órán való sms-zéseknek benyomtam  ,,láthatatlanba’’ a kettes gyorshívót ami Damon volt. Mivel tudtam, hogy a vámpír meghallhatja és Damon nem vette fel épp időbe nyomtam ki és tárcsáztam Kolt. Charles kirántotta a kezemből, majd lehajította a földre a készüléket. Remélem sikerült felhívnia Kolt és hamarosan ide ér mivel nem hiszem, hogy sokáig fel tudnám tartani. 

-Grace nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a szemtelenséget és gyűlöletet, de közlöm, hogy nálam az ilyesmik nem válnak be. Téged pedig akkor is visszakaplak, ha ellenkezni próbálsz.- fordított hátat, majd szép lassan körbekémlelte a nappalit. 

-Te egy pszichopata vagy! Semmi jogod nincs arra, hogy úgy kezelj engem, mint az ölebedet. Te tettél elméletileg ilyenné, mint amilyen most vagyok szóval hagyj is meg. Nem késő még ebből kiszállni Charles tedd meg mielőtt túl késő lenne számodra. – figyelmeztettem, de mint aki teljesen megszállott egyszerűen figyelembe sem vette a mondandómat. Nem akartam elterelni a figyelmemet hisz tudom, hogy többek között Damonek is baja esett, de nem tudtam koncentrálni, nem ment. 

Miután mindent alaposan megnézett természetesen a családi fotókat összetörve újra felém fordult. Nem voltam biztos magamban elvesztett az álcámat és valószínűleg egy riadt kismadár képe virított az arcomon. 

-Grace nem szeretném, ha félnél tőlem. Nem akarlak bántani hidd el, ha megtehettem volna veled maradtam  volna, de minden kiesett az irányításom alól te pedig túl szerethető voltál. Logikus, hogy nem akartam, hogy bajod essen. Most sem akarom ezért is fogsz velem jönni. Ezeket a szörnyűségeket a testvéred, Elena kell legyőzze. Neki megadatott minden míg te csak pofonokat kaptál, itt az ideje, hogy normális életét élj olyat amiett megérdemelsz. – csábtó volt az ajánlata, mert ember vagyok és gyáva. Nem akarok ezekben részt venni egyszerű normális lány akarok lenni, de nem  fogom hagyni, hogy az apám magába maradjon, mert ő jelenti a mindent. És mit ér a normális élet család nélkül? Semmit! 

-Tudod jól, hogy nem fogok belemenni ebbe. Mégha felmerülne esetleg az a tény, hogy veled maradok mit gondolsz az ősiek nem fognak a nyomunkba szegődni? – közöltem vele a tényeket csakhogy húzzam az időt. Hol a francba van már Kol? Ezt magamba nem fogom tudni elintézni. Meg kell változnom lényegesebben kell gondolkodnom és nemcsak a saját érdekembe. Mindennek meg kell változnia, itt az ideje, hogy az ősöm nyomdokaiba lépjek. Ezentúl nem fogom megengedni, hogy szerencsétlen Graceként tekintsenek rám, fel kell vennem a kesztyűt és eljött az idő, hogy én legyek a főnök. Többé nem jöhet váratlan meglepetés, nem kell segítség másoktól, mert én egy hasonmás vagyok akinek a kezébe igenis ott a hatalom. 

-Mindenhol vannak rejtett embereim Grace emiatt nem kell aggódnod. Gyere velem meglátod minden olyan lehet, mint ami ennek szeretnéd. – lépdelt egyre közelebb. Jöjjön az aminek rég jönnie kellett volna. A régi Grace Morgenstern a süllyesztőbe végezte, de az új nem fogja ezeket megengedni. 

-Mit szólnál, ha igent mondanék veled mennék, de  előtte még vámpírrá kéne változtas?

 

Sziasztok!

Tudom, hogy nem kéne ide ilyen pofátlanul beállítanom , mert utálom is magam elég rendesen, hogy ide tolom a képem. De ezerszer is bocsánatot kérek, amiért nem jelentkeztem , sőt nem is válaszoltam senkinek. Az utóbbi hónapok nagyon megterhelőek voltak nemcsak számomra , de a családom számára is. Nagymamám súlyosan megbetegedett ezért mindennap a kórházba ültünk mellette, de szerencsére most már jólvan! A magánéletembe megjelent pár olyan ember akikkel meggyűlt a problémám sőt mai napig dillemába szenvedek velük kapcsolatban és őszintén nem tudom mihez kezdjek magammal. Egy éve ilyenkor tudtam, hogy mit akarok, tudtam , hogy merre felé kell alakuljanak a dolgok ahhoz, hogy minden sínen legyen. Mára ez már elmúlt, mert november közepe óta olyannyira megváltozott minden, hogy kapkodom a fejem jobbról-balra. Mindenhol csak a probléma van és hétvégén sem állhatok meg egy pillanatra sem, mert folyamatosan egy vizsga előtti felkészítőre kell járjak. 
Nem akarok panaszkodni , de megvannak az okaim, hogy miért nem hoztam eddig részt és miért hagytalak cserben titeket. A gépem decemberben feladta a szolgálatot elveszett minden és nem tudták helyrehozni a szervizben. Mit ne mondjak pont az kellett nekem , mert az összes vizsgaanyagom elszállt, de a legrosszabb az volt, hogy az egész történet törlődött. Jól hallottátok az egész! Ugyanis tömérdek rész megvolt már írva , sőt az új történet amelyet megszavaztatok is kárba veszett .Abból is kész volt már az első hét rész, amelyek kétszer olyan hosszúak voltak, mint ezek. Olyannyira dühös lettem, hogy 2 hónapig egy sort sem írtam egyikhez sem , mert elment a kedvem újra írni az egészet,de még ihletem sem volt. Nagyon sajnálom, hogy csalódtatok bennem és megértem , ha többé egy sort sem fogtok írni nekem. De van egy vagyis inkább kettő jóhírem. Visszaolvastam a történetet újra elkapott a láz és a kommenteitek megmentette a blogot. Annyira elérzékenyültem a szavaitoktól, hogy megfogadtam, ha törik, ha szakad de be lesz fejezve Grace és Damon története. Az új történetem első fejezete már csak javításra szorul és jelentem kész vagyok Grace történetének egy újabb fejezetével. Sok minden átértékelődött bennem és más irányba veszi a cselekmény a fordulatot. No, ne ijedjetek meg semmi nagy változtatás nincs, mert úgy kívánom befejezni, ahogy azt először elképzeltem csak másfajta módszerekkel kívánom megvalósítani illetve izgalmasabb részek következnének.
Akarjátok, hogy feltegyem a blogra? Vagy már nem vagytok kíváncsiak rá ? 
Mindenesetre a ti döntésetek lenne ugyanis, ha kapok pár visszajelzést, hogy velem vagytok még és olvasnátok tovább akkor jönni is fogok az új részekkel és egy teljesen új kinézettel . Na mit szóltok hozzá? 
Kellünk még nektek ?